Referencia

Dusha Béla eddig megjelent kötetei már online úton is rendelhetők!
Amennyiben igénybe venné szolgáltatásunkat, kérem ide kattintva töltse ki megrendelőlapunkat!

Az élő Zsinagóga
A neves fotóművész, Dusha Béla két korábbi albuma, a 2002-es Szegedi fények és a 2005-ben megjelent Az árvízi fogadalom temploma után újabb reprezentatív kiállítású kötettel jelentkezett. Ezúttal nem az Alexandra gondozásában, hanem magánkiadásban adta közre Az élő zsinagóga című fotóalbumot, amely beszédes dokumentuma a szegedi zsidó közösség életének, emlékeinek, hagyományainak – ezáltal a város történetének is. Dusha Béla „fotói mintha festmények lennének, emberábrázolásából a hit tükröződik, az átélés, az érték- és emberszeretet” – fogalmaz ajánlásában Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke.
Magyar nyelvű: 6500 Ft
Angol nyelvű: 7800 Ft
Megrendelés

A kezdetben fotográfiai kihívást jelentő Szegedi Zsinagóga és a Zsidó Hitközség fotózása mára komoly elhivatottsággá nőtt. Városom egyedülálló építészeti remekműveinek bemutatását mindig hivatásomnak tekintettem, azonban a szegedi zsidóság iránt érzett megbecsülésem és tiszteletem egy merőben új felfogáshoz, látásmódhoz segített.

Élő Zsinagóga címmel Európa egyik legszebb zsinagógáját és a körülötte, benne zajló életet igyekeztem egy album formájában a közönség elé tárni. A fotóalbum elkészült magyarul és angolul, amely egy közösséget, emberi érzelmeket, Istennel való találkozásokat örökít meg Európa egyik legcsodálatosabb zsinagógájának és imatermének falai között.

/Dusha Béla/

Szegedi Fények – 2. kiadás
„Íme egy könyv. Egy ember, aki ismeri városát, ő készítette nekünk. Ő látta hajnalban a napfelkeltét, ennek ragyogásában a Tiszát, vagy az esti lebukó nap alig-fényében vagy éppen villanyfényében az utcákat, palotákat. Nem a turista felületességével szaladva nézi, hanem a szerelmes rajongásával. Szívével látja azt a várost, ahol él, ahol élnek barátai, embertestvérei. Látja az árkádokat a szobrokkal, a Dómot magas tornyaival, látja a paloták díszeit, a várost kettészelő „főutcát”, a Tiszát a halászaival, napbarnította fürdőzőivel…

Íme egy könyv. Benne egy város, amelyen át bemutatja a művész szívét, városa iránti szeretetét és művészi adottságát. ” – írja Gyulay Endre, nyugalmazott Szeged-Csanádi megyés püspök a könyv előszavában.

Ár: 0 Ft
Megrendelés

„Az ember nem akkor fényképez, amikor van ideje, hanem amikor olyan az idő. A városképek készítésénél figyelembe kell venni a légköri viszonyokat, a belső szöget, a térviszonyokat, az esti felvételeknél pedig külön oda kell figyelni minden apró körülményre.” Az elmúlt években több ezer új felvételt készített, ezekből válogatták a könyv anyagát.

Szerencsés város az, amelynek „saját” fotósa van. Olyan, aki nem csak látogatja, de éli városát. Aki ismeri legszebb és kevésbé vonzó arcait, aki képeibe beleviszi az itt eltöltött évtizedek tapasztalatait, ismereteit és legfőképpen a városa iránti szeretetét. Mert ő igazán tudja, mely lakások ablakába érdemes bekérezkedni egy-egy igazán jó látószög kedvéért, tudja, hol találhatók eső után a legszebb tócsák , melyekben látványosan tükröződnek a szépséges épületek. Ki más volna olyan türelmes, hogy a Szabadtéri Játékok próbáin akár a hajnali órákig figyelne ugrásra /pardon : exponálásra / készen hatalmas, ágyúcsövet megszégyenítő fotóapparátusával…

„Magaménak érzem a várost. Ismerem minden utcáját, épületét, az embereket. Szeretem a környezetet, amelyben élek, így nem esik nehezemre, hogy megörökítsem az utókornak mindazt, amit látok.”

/Dusha Béla/

Az árvízi fogadalom temploma
“E könyv a múlt alkotásaiba ad betekintést. A világháború és pénztelenség miatt oly sokáig épülő Fogadalmi Templom falairól, szobrairól, orgonájáról, de a jelen időkben megalkotott szekkókról is áttekintést ad. Az is felfedezhető, hogy élet van e templomban. Élet van a papnevelő intézetben, a főiskolán. Szemével és szívével olvassa e könyvet, aki kézbe veszi, hogy örömet és lelki felüdülést találjon benne!” (Gyulai Endre, Szeged-Csanád megyei püspök)
Magyar nyelvű: 6500 Ft
Angol nyelvű: 7800 Ft
Megrendelés

A pécsi Alexandra Kiadó reprezentatív albumot jelentetett meg a szegedi Fogadalmi Templom felszentelésének 75. évfordulójára és az árvízi fogadalom emlékére magyar és angol nyelven.
A Szeged-Csanádi Egyházmegye alapításának 975. évfordulója és a szegedi dóm felszentelésének jubileuma alkalmából számos ünnepi pillanatot élhettünk meg az elmúlt esztendőben, ez a nap mégis különbözik ezektől, hisz a kötet olyan kincsekre nyitja rá szemünket, melyek mellett nap mint nap elmegyünk – mondta a kötet bemutatóján Kondé Lajos plébános.

Az album bepillantást nyújt a dóm történetébe, amely 1879. március 12-én vette kezdetét. A szegedi nagy árvíz a város jelentős részét elpusztította, a hatalmas víztömegből csak egyetlen sziget emelkedett ki: a település egykori szakrális központja, ahol a Szent Dömötör-templom állt. A később erőre kapó város nagy akarattal vágott bele egy új, modern, fényes Szeged felépítésébe. 1880-ban ezért a helyi képviselők megfogadták, hogy az újjáépítés emlékére hatalmas templomot emelnek. Az épületet végül ötven évvel később szentelték fel.

A hatalmas Fogadalmi Templom méltán válhatott Szeged jelképévé, köszönhetően monumentális hatásának, a tér szépségének és az alföldi városba sikerrel becsempészett mediterrán sugárzás ának. Hazánk negyedik legnagyobb temploma – amely ötezer lelket képes befogadni – azonnal rabul ejti szemlélőjét.
Az album képeit Dusha Béla fotóművész készítette. A képek – az egyházi év eseményein túlmenően – a szakrális terek legintimebb pillanatait is megörökítik: diakónusszentelést, beöltözési misét, betlehemezést, hamvazkodást és esküvőt.

A 224 oldalas kötet emellett a templom páratlan szépségű műkincseit, illetve a dóm környékét is bemutatja.
A kiadvány tartalmát versek és idézetek gazdagítják, többek közt Babits Mihály, Dsida Jenő, Juhász Gyula, Madách Imre, Pázmány Péter, Reményik Sándor, Sík Sándor és Simon István műveiből, melyeket a kísérőszöveg szerzője, Dajkó Pál válogatott.

F. J. – Szegedi Tudományegyetem

Szeged füzet
A neves fotóművész, Dusha Béla két korábbi albuma, a 2002-es Szegedi fények és a 2005-ben megjelent Az árvízi fogadalom temploma után újabb reprezentatív kiállítású kötettel jelentkezett. Ezúttal nem az Alexandra gondozásában, hanem magánkiadásban adta közre Az élő zsinagóga című fotóalbumot, amely beszédes dokumentuma a szegedi zsidó közösség életének, emlékeinek, hagyományainak – ezáltal a város történetének is. Dusha Béla „fotói mintha festmények lennének, emberábrázolásából a hit tükröződik, az átélés, az érték- és emberszeretet” – fogalmaz ajánlásában Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke.
Magyar nyelvű: 6500 Ft
Angol nyelvű: 7800 Ft
Megrendelés
Szegedi Fények – 1. kiadás

Cimkék: