Czár Gergely, a Szegedi Kortárs Balett táncművésze kapta az évad legjobb férfitáncosa díjat a Magyar Táncművészek Szövetsége döntése értelmében. Az elismerést a tánc világnapja alkalmából rendezett gálaesten Uhrik Dóra Kossuth-díjas táncművész adta át egykori tanítványának a Pécsi Balett otthonában. Mint azt Czár Gergely elmondta: számos díjjal jutalmazták már munkáját, melyekért mindig nagyon hálás volt, ez a mostani azonban számára az eddigi legrangosabb kitüntetés. Nem számított rá, mert úgy gondolja, sok kiváló férfi táncos kollégája van a szakmában, ezért mikor színpadra szólították, jobban izgult, mint eddig valaha. Úgy érzi, Juronics Tamás és Pataki András bizalma, a számára kiosztott sok remek szerep és bizonyítási lehetőség elsősorban, ami miatt kiérdemelhette az elismerést, de ugyanígy hálával gondol Kovács Zsuzsára és Uhrik Dórára, egykori mestereire és velük együtt az összes többi tanárra és koreográfusra, akikkel pályája során dolgozott. Czár Gergely 2003-ban végzett a Pécsi Művészeti Szakközépiskola tánc tagozatán, 2006-tól a Szegedi Kortárs Balett kiemelkedő férfi táncosa, hét díj tulajdonosa, majd kéttucatnyi előadás meghatározó szereplője és Juronics Tamás próbavezetője.
Bemutatkozás
Dusha Béla - fotóművész,
a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagjaÉvtizedek óta élek és dolgozom Szegeden. Több nagysikerű fotóalbumot, naptárat, színes kiadványt, képeslapot készítettem városunkról. A Szegedi fények című kiadvány negyedik alkalommal átdolgozott kiadásban jelent meg, bemutatva Szeged városának szépségeit és jelenét. Fotókiállításaim, felvételeim megismételhetetlen pillanatokat, hangulatokat őriznek.
Több éve jelen vagyok a Szegedi Szabadtéri Játékokon, és rendszeresen fotózom a Szegedi Nemzeti Színház, valamint a Szegedi Kortárs Balett próbáit és előadásait.
Műtermi felvételeimen, családi képeimen, az élet különleges eseményeinek fotózásakor egyetlen gondolatot követek: A ma pillanata a jövő emléke...
FOTÓTANFOLYAM 2012-ben is!
Érdeklődj, jelentkezz tanfolyamra, csatlakozz köreinkhez facebookon! Facebook
Főmenü
- Bemutatkozás
- Esküvő
- Kapcsolat
- Képgaléria
- Dekorációs fotók
- Dóm a fogadalom temploma
- Dóm felszentelésének az évfordulója
- Konferencia
- Selyemruha kollekció
- Szabadtéri Játékok
- A víg özvegy – 2011. 07. 13. próba
- A víg özvegy – próbák
- Ajándék koncert 2009
- Ajándékkoncert 2010
- Az ember tragédiája – próbák
- Az ember tragédiája – próbák
- Az ember tragédiája-főpróba
- Béjart Ballet Lausanne Szerelemtánc
- Carmen 2011 – főpróba
- Carmen 2011 – próba
- Carmen főpróba
- Carmen próba
- Cigányszerelem
- Dózsa főpróba
- Dózsa próba
- Elisabeth
- GIACOMO PUCCINI TURANDOT Szegeden
- Hair
- István a király főpróbája
- My Fair Lady
- Valahol Európában – próba
- Szegedi Divatiskola bemutatója
- Szegedi Ifjúsági Napok
- Szegedi közélet
- Kortárs balett
- A Csodálatos Mandarin
- A fából faragott királyfi a MÜPA – ban
- A hattyúk tava gyerekeknek
- BOSSZÚÁLLÓK – Élektra, Médeia, Trakhiszi nők
- Carmina Burana
- Csipkerózsika
- Czár Gergely az évad legjobb férfitáncosa
- Dante szimfónia
- Homo Hungaricus bemutató a kisszínházban
- Juronics Tamás jutalomjátéka
- Kortárs Balett : Széttört álmok (próba)
- Testek filozófiája
- Oktatás
- Portfólió
- Referencia
- Szegedi Nemzeti Színház
- 2008/2009-es évad
- 2009/2010-es évad
- 2010/2011-es évad
- 2011/2012-es évad
- Armel/MEZZO
- Szolgáltatások
- Városfotók
Keresés
Bejelentkezés
Jelenleg…
látogató böngészi oldalainkatOldalak
- Kortárs balett
- A Csodálatos Mandarin
- A fából faragott királyfi a MÜPA – ban
- A hattyúk tava gyerekeknek
- BOSSZÚÁLLÓK – Élektra, Médeia, Trakhiszi nők
- Carmina Burana
- Csipkerózsika
- Czár Gergely az évad legjobb férfitáncosa
- Dante szimfónia
- Homo Hungaricus bemutató a kisszínházban
- Juronics Tamás jutalomjátéka
- Kortárs Balett : Széttört álmok (próba)
- Testek filozófiája
- Szegedi Nemzeti Színház
- 2008/2009-es évad
- 2009/2010-es évad
- 2010/2011-es évad
- 2011/2012-es évad
- Armel/MEZZO
- Esküvő
- Portfólió
- Kapcsolat
- Oktatás
- Referencia
- Városfotók
- Kortárs balett
