Ajándékkoncert 2010

Hagyománnyá lett 2003 óta a szegedi szimfonikusok Dóm téri ajándékkoncertje. Minden nyáron valamilyen határozott koncepció szerint állítják össze az ingyenes hangverseny műsorát: tavaly három tenorra építették, előtte a Mozart-, a Bartók- vagy a Kodály-évfordulóhoz választottak darabokat, idén pedig spanyol témájú műsort állított össze az ajándékkoncertek állandó karmestere, Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója. A zenekar művészeti vezetői tisztét is betöltő direktor hangsúlyozza: a szimfonikusok számára fontos, hogy a Dóm téren egyszerre négyezer emberrel találkozhatnak, ami a koncertévadban nem fordulhat elő.

Cimkék: